Polgármester

Kiss Attila
Polgármester

1968-ban születtem Hajdúböszörményben, azóta is itt élek - ma már családommal-, feleségemmel, illetve kislányainkkal, Csengével és Dorottyával.

Tanulmányok

Általános és középiskoláimat helyben végeztem, majd a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolán szereztem diplomát.
1996-ban elvégeztem a Kossuth Lajos Tudományegyetem művelődési és felnőttképzési menedzser szakát.

Munkahelyek

1991-92-ben a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Főiskolai Karán könyvtárosként dolgoztam. 1992-től 1998-ig a Fürdőkerti Ifjúsági Szabadidőközpont vezetője voltam.
Munkatársaimmal új rendezvényeket, fesztiválokat honosítottunk meg a városban, melyeken több tízezer látogatót, vendéget fogadtunk az ország szinte valamennyi részéréről és határainkon túlról is. Egyik alapítója és vezetője voltam Hajdúböszörmény és a megye első magánrádiójának, a Keleti Főcsatornának. Természetesen mindezek nem egyetlen ember erőfeszítéseinek eredményei: kivétel nélkül csapatmunka áll mögöttük. Ehhez kellett az a szellemi bázis, amely a '90-es években kialakult városunkban.
1998-ban az Önkormányzat Képviselőtestülete Hajdúböszörmény Város alpolgármesterévé választott.
A 2002-es parlamenti választásokon a Fidesz  és az MDF támogatásával országgyűlési képviselő lettem. 2006-ban Hajdú-Bihar Megye 9. Választókerületében (Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúnánás) ismét országgyűlési képviselővé választottak.

Közéleti tevékenység

Szoros, élő kapcsolatot tartok fenn a város civil szervezeteivel és egyesületeivel. 1984 óta énekelek a Városi és Pedagógus Kórusban, 2002 óta a Parlament "Szená-torok" nevű énekkarában is. Alapítója, 1995 és 1998 között elnöke voltam a Pál Utcai Fiúk miniszteri díjjal kitüntetett Hajdú You Do Ifjúsági Klubnak. Két évig elnökként dolgoztam a hajdúböszörményi Önkéntes Tűzoltóságnál.
Fontosnak tartom, hogy 1998 és 2002. között kormányzati kapcsolataink révén a böszörményi emberekkel közösen évtizedek óta várt fejlesztéseket indíthattunk el és valósíthattunk meg városunkban.
Elkészült mindannyiunk régi álma, a megye egyik legszebb és legmodernebb Fedett uszodája, s elkezdődött a strandfürdő teljes átalakítása.
Bővítettük a Fazekas Gábor Idősek Otthonát, modern középiskolai kollégiumot építettünk, gyermekeink örömére óvodai tornaszobákat adtunk át. 1990 óta ebben a ciklusban épültek először Hajdúböszörményben önkormányzati lakások.
A szennyvízprogram révén a város több mint 3000 ingatlanja kapcsolódott a hálózathoz, a hulladéklerakóval az uniós követelményekhez igazíthattuk elavult szeméttelepünket.
Az említett beruházások értékét növeli, hogy azokat nem csupán a helyi adófizetők pénzén, hanem mintegy öt és fél milliárd forintos pályázati támogatásból építettük meg, komoly vagyonnal gazdagítva így Hajdúböszörmény városát.
2006-tól az önkormányzatokat is súlytó, egyre nehezedő gazdasági helyzetben a legfőbb cél a költségvetési egyensúly megteremtése, az eladósodás megállítása.
Elsősorban olyan fejlesztéseket támogatok, amelyek bevételnövelő hatásúak, vagy munkahelyet teremtenek.
A ciklus legfontosabb és egyben legnagyobb fejlesztési céljai: a szennyvízcsatorna ? hálózat befejezése, a csapadékvíz-csatornahálózat bővítése, a gyógyfürdő, illetve az úthálózat fejlesztése. Természetesen valamennyi területen (oktatás, kultúra stb.) vannak fejlesztési terveink, amelyeket a pályázati lehetőségek figyelembe vételével kívánunk elindítani.   
 

Parlamenti munka

2002-től országgyűlési képviselőként igyekszem segíteni szülővárosom és a térség gondjain. A parlament Kulturális és sajtóbizottságának, illetve Európai Integrációs Albizottságának munkájában veszek részt.
Kiemelt célomnak tartom, hogy felhívjam a kormány figyelmet térségünk hátrányos helyzetére, a munkanélküliség növekedésének problémáira. Ennek érdekében eddig mintegy 170 önálló, illetve több mint 320 közös indítványt és törvényjavaslatot nyújtottam be, többek között a sürgősségi betegellátás megvalósítása, a Középkerti Általános Iskola bővítése, valamint a munkahelyteremtések kérdésében. A törvényhozásban 28 alkalommal szólaltam fel.

2003-tól 2007-ig a Fidesz helyi csoportjának voltam az elnöke, 2004-től a szövetség Hajdú-Bihar megyei 9. Sz. Választókerületi szervezetének elnökeként dolgozom.


Elérhetőség

Személyesen: 60. szoba

Telefon: 52/563 259

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.